Egyedül élek itt e maréknyi helyen

Fejemet a betonpadlóra teszem

Világi örömtől s bánatától messze

Magányban élem a szűkös életem.

Minden bűnöm emberi, egy sem mesés kép

Fájdalom, halál, megannyi gyötrődés

Minden emberé bűnöm, hátamban egy kés

Úgy szúr, kínoz ez az egységes szenvedés.

Leülöm bűnét mindegyik fiatalnak

Kik golyót küldtek apjukra, anyjukra

S magukat boldogan sorsukra bízva

Elsodorta őket a fekete utca.

Utcáról utcára

Tengődnek magányban,

Mind kötetlen fogoly

Felettük a nyomor,

Szerető apára,

Aggódó anyára,

Nem számíthatnak már,

Útjukban halál jár…

Vállalom az éhségét, ami örök

Rugója a lappangó vad szeme mögött

És vele együtt most gyilkos álmot szövök

Hogy ember húst ízleljünk fogaink között

Lángban ég hűs szemünk

Mikor végre eszünk,

Ami nekem marad,

Csupán szaftos falat,

Közben tekintetem

A másikra veszem,

S egymásnak esik a,

Két éhes bestia…

Büntessetek azért, ki ösztönének él

Kinek szürke keze vadul gyermekhez ér

És perverz ötletek suhannak át fején

S erek duzzadnak ki az ő szívós kezén

Elragadja a hév

Ami testében ég

Vágyát enyhíteni

Képtelen megtenni

S rászáll a fekete éj

Mikor övét fűzné

Erőszak, sikoltás

Eltűnt ártatlanság…

Hajh, de bűneink miatt, gyúlt harag kebledben

Pusztítani akarsz, s ott a kés kezedben

Nem is érdekel más, csak saját kegyelmed

De több bűnt hord a Föld, mint azt te képzelted

Minden bűnöm emberi, egy sem mesés kép

Legyek a próféta, ki minden tettre kész

Minden emberé bűnöm, hátamban egy kés

De még sincs egy ember, ki bűnöm átvenné

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.